The Purple Forge - blog Purple-től

Roger Waters - The Wall @ Budapest

2013. augusztus 26. (11:30) ~Purple

"... Is There Anybody Out There? "

Sajnos már-már szokásosan nagy kihagyás után jelentkezni a blogon, de most már nem álltam meg: a budapesti Roger Waters - The Wall előadásról egyszerűen írni kell! (nem úgy, mint a sajnálatosan középszerű, bár régóta várt mozi Elysiumról...) Ma rendhagyó módon a főoldalra írok, ez a koncert-élmény megérdemli a kiemelt helyet! Bemelegítésnek: The Wall show - intro.

Anno pár éve járt erre Roger úr a Fallal, talán 2011 környékén, emlékszem, hogy mennyire irigyen hallgattam azt a pár ismerősömet, aki akkor megtekintette volt és beszámolt róla. De most időben kapcsoltunk és lett szépen jegy, hogy beszámolhassak a várhatóan utolsó előadások egyikéről. Pedig a Pink Floydot nyomokban tartalmazó felállást látni és hallani kell egyszer az életben!

Leszámítva a show mondanivalójául szolgáló alap koncert témát, a látvány volt az, ami brutálisan megdobta az élményt: a fentebb látható intro után szinte nem is tűnt fel az első rész egy órája, hiszen sorozatban érkezett az Another Brick In The Wall hatalmas 'szörny'-figurájával és gyerek kórusával, a csodálatos Mother majd a Good Bye Blue Sky (amely a hatalmas kivetítőkön különböző szimbólumokkal bombázva megdöbbentő élményt nyújtott) A műsor figyelemfelkeltő megemlékezős része alapvetően a közelmúlt történéseire lett aktualizálva: a kijelzőn megjelent pl. a Bagdadban lelőtt két újságíró katonák által rögzített felvétele is... de a Is There Anybody Out There? sem szűkölködött a megindító felvételekkel.

A szünet utáni folytatásban jött a Hey You, majd pedig megérkezett a várva várt Comfortably numb amely az előadás egyik csúcspontja (amelyben ugyan nem David Gilmour, hanem Robbie Wyckoff biztosít zenei élményt, de majd egyszer) Ami pedig ezután következett, az megkoronázta a showt: Run Like Hell és a befejezés erről a linkről, katartikus!

Aki nem volt kint, annak itt az egész római koncert felvétele (bár nem olyan jó minőségben, mint a fenti videók) I. rész, II. rész, III. rész, IV. rész | A videók leírásában a pontos számsorrend is megtalálható. Egyetlen apró kivetni valót találtam csak a koncerttel kapcsolatban: egy tizedmásodpercnyi kép-hang csúszás azért gyakorta előfordult - de ne legyek szőrszál-hasogató, ez egyáltalán nem csökkenti a show értékét! Aki esetleg kint volt, hát jöhetnek kommentek: kinek mi tetszett? Az óriás disznó széttépése? Vagy valami más?

Részemről csak: Köszönöm Roger Waters!

A videók a júniusi római előadáson lettek rögzítve - gyakorlatilag megegyeznek a budapesti előadáséval. Leszámítva az athéni előadásból linkelteket.

Tovább a bejegyzéshez...


The Long Dark Tea-Time of the...

2013. június 29. (9:33) ~Purple

Húha, most számolgatom, hogy egészen pontosan fél év telt el a legutóbbi poszt óta, nos erre nincs mentség, csak kifogás! De akkor ezen ünnepi alkalommal egy új novellával érkezem: a Nem maradt más hátra, csak az őrület első epizódja végre begépelésre került és olvasható itten.

Mint látható főleg random időközönkénti mese és novellaírásra van csak időm, filmes és játékos posztokra már kevésbé. De azért jönni fog pár dolog: Hannibál első évad értékelő, egy kis Game of Thrones és egy csipetnyi Walking Dead (melyekből szépen látszik, hogy esténként mivel ütjük el az időt) Ezen felül sajnos mozi-téren el vagyok maradva, bár a trailerek alapján nem vagyok elvágódva a mostani sci-fi dömpingtől. Kivétel ő: az Elysium Matt Damon-al és Jodie Foster-el. A District 9 rendezőjének új filmje remélhetőleg nem csak látványban csatlakozik a mostani sci-fi áradathoz, hanem végre igazi tudományos-fantasztikum is beférkőzik a popcorn mozik tömkelegébe.

A játékos-posztok hiányolóinak pedig jó hír, hogy a nyár végétől valami egészen új érkezik, egy olyan dolog, amelyet már régóta vártunk, sokan. Addig is kellemes nyarat, sok vízpartot és sok fesztivált mindenkinek!

Tovább a bejegyzéshez...


Bréking

2013. január 28. (16:37) ~Purple

Gyorsan: megérkezett a HotS, hát újra jön a sok-sok ladder, régi és új versenyek, streamek. Ennek örömére elindítottam a Purple rajongói oldalt a Facebookon, tessék likeolni, hogy boldog legyek! Köszi. Katt!

Orosz "Purple" Gyula

Hots launchparty képek: erre!

Tovább a bejegyzéshez...

Itt a tavasz hölgyek-urak

2013. március 5. (14:37) ~Purple

Kibújtak a medvék, nomeg én is a barlangból és a kissé hosszúra nyúlt téli szünet után atomra jön a folytatás a blogon. Persze nem unatkoztam a zimankó alatt sem, pl. beújítottam 45 kg sci-fi könyvet, amelyekből folyamatos jelleggel jön majd könyvajánló könyvmolyoknak, ja igen és véget ért a HotS bétája is, a megjelenés után versenyek újra... de előtte Launch party a Millenárison! A kockáknak további jó hír az érkező mára már hagyományossá vált MCLI SC2 verseny és az áprilisban újra jelentkező standalone playIT. Nyugtalanító! :)

Na de a tavasz! A poszt képét se felejtsük el és... (ő egy martenica, azaz bolgár tavaszköszöntő karkötő, dedicated by баба марта) ...na ha nem értesz semmit az a lényege, hogy ha látsz egy gólyát akkor kívánj egyet, ha nem, akkor kettőt és a martenicát aggaszd egy virágzó fára :D Egy nagyon kedves bolgár hölgy ajándékozott meg vele, náluk ez a szokás - néprajzi ismeretterjesztő rovatom nagy örömére.

Mielőtt elfelejtem: továbbra is lehet tolni a novellákat nekem az Újévi nyereményjáték keretében, ahol a leadási határidő április 1. Lehet nyerni társasjátékokat, hkkonline alappaklit nomeg tapasztalatot, örökéletet-boldogságot.

Kövessétek tavasszal is a lilaműhely aktuális híreit!

Tovább a bejegyzéshez...


Újévi nyereményjáték

2013. január 28. (16:37) ~Purple

Ígéretem szerint újra nyereményjáték a blogon! A könyves részleg csöppet el van maradva a filmes/játékoshoz képest, így kézenfekvő az ötlet, hogy írós játékra invitáljalak titeket.

1. Írj novellát!
Az alábbi témakörben: Tél vége (altémakörök, külön díjazással: 1. Általános, 2. SCI-FI, 3. HKK világa) Min. tartalom: 5 db A4 oldal, lehetőleg tisztességes betűméret használatával. Felső limit nincs. Beküldeni a forge@nii.hu emailre kell. Rugalmas vagyok, eltérni lehet, indokolt esetben!

2. Oszd meg a nyereményjáték linkjét a Facebookon!
(igen kell hozzá olyan is)
Egészen pontosan ezt: http://forge.nii.hu/ujevi-nyeremenyjatek.mw_cikk (ha nincs FB-d akkor kérd meg egy ismerősödet, hogy tegye meg helyetted)

3. Nyomj egy Like-t a blogra!
(kicsit balra, a Közösségnél, ha még nem tetted volna meg)

Határidő: 2013. április 1.

Témakörök díjazása:

Általános témakör: Brittania társasjáték
SCI-FI témakör: Beowulf társasjáték
HKK világa: HKK Puzzle lapokkal, és online Alappakli.

Különdíj: Norton AntiVirus 2011 (1 éves licensz)

A nyereményeket az általam legjobbnak vélt novella pályázatok kapják és természetesen itt meg is fognak jelenni a blogon! A nem nyertes pályázatok is megjelenhetnek. A beküldésnél fontos, hogy az írás új legyen, máshol ne jelenjen meg a pályázat határidejéig. A pályázat lezárulta után az alkotás bárhol megjelenhet!

Az Alappakliért köszönet a hkkonline.hu-nak!

Mindenkinek jó játékot, alkotást kívánok!

Tovább a bejegyzéshez...